A bűnre jó válasz a harag
Szabó József, miskolc-diósgyőri plébános
2. rész
Szerkesztő: Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia

Mindenkinek van valamilyen karizmája, aki a Szentlélekben él, még akkor is, ha ezt nem ismeri fel, vagy életmódjával és hitetlenségével nem engedi kibontakozni. A karizma a Szentlélek kegyelmi ajándéka, amelyet nem elsősorban önmagunkért, hanem mások szolgálatára és az Egyház építésére kapunk. Ebben az epizódban folytatjuk az előző adásban megkezdett beszélgetést Nyuli Gáborral és Tobisch Borival, a Cor et Lumen Christi közösség hazai alapítóival akikkel arról ejtünk szót, hogy miért idegenkednek sokan a csodáktól, és miért gondolják úgy, hogy a keresztény életben csak a szeretet számít. Mert Jézus egyáltalán nem félt csodákat tenni, és megmutatni, hogyan van jelen itt a földön Isten országa. A csoda nem a különösen szent emberek jutalma, hanem annak jele, hogy Isten ma is cselekszik, és erősebb minden más hatalomnál. Szó esik testi és lelki gyógyulásért végzett imáról, a nyelveken imádkozás ajándékáról, valamint olyan csodás jelekről is, amelyeket nem lehet racionális vagy tudományos eszközökkel megmagyarázni.

Nagyon sok katolikus vágyna arra, hogy egy olyan szorosabban kapcsolódó közösséghez tartozhasson, amelyik megtartja őt amikor szükség van rá, és ahol ő is értelmes szolgálatot végezhet a közösség érdekében. A Cor et Lumen Christi – magyarul Krisztus Szíve és Világossága – katolikus közösségben pontosan ezt élik. A közösséget Damian Stayne alapította 1990-ben Angliában. Lelkiségében az eucharisztikus és szemlélődő imádságot kapcsolja össze a dicsőítéssel, a misszióval, és a szegények szolgálatával. A közösség tagjai hangsúlyosan foglalkoznak a Szentlélektől kapott karizmák felismerésével, fejlesztésével és felelős használatával. Képzéseiken és Karizmaiskolájukban többek között a prófécia, a gyógyító ima, a szabadító szolgálat és a Szentlélek erejében végzett evangelizáció gyakorlatát tanítják. Működésüket jelek és csodák sorozata kíséri. Beszélgetés a közösség magyarországi alapítóival Nyuli Gáboral és Tobisch Borival.

A rendszeresen elvégzett ifjúságkutatások arról számolnak be, hogy évről évre csökken a magukat egyházias értelemen vallásosnak mondó fiatalok száma, ezzel szemben a maguk módján vallásosak, illetve a közömbösek aránya pedig növekszik. A fiatalság jelentős része a teljes erkölcsi káosz felé sodródik, van viszont egy kisebbség, amelyik sokkal tudatosabban készül fel a felnőtt keresztény életre, mint ahogy az a szülei vagy a nagyszülei generációjában történt. Az erkölcsi olló tehát nyílik, az Egyházban az ifjúsággal foglalkozó szakemberek is felfigyeltek erre, és noha igazán örvendetes, hogy egyre-másra gyúlnak az őrtüzek a spirituális pusztaságban, ennek is megvannak a maga kísértései. Beszélgetés Zics Ildikó szociális testvérrel, hivatásgondozóval, az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye ifjúsági irodájának munkatársával.

A valódi közösséget két ember között a gyengeségek elhordozása hozza létre. Az örömben és a sikerben nem tudunk olyan mélyen kapcsolódni, mint a közösen megélt fájdalomban vagy az elhordozott feszültségben, amiben együtt maradunk. Ami a leginkább közös minden emberben, hogy mindannyian gyengék és esendőek vagyunk. Hogy az Istentől kapott kegyelmek megosztása megvalósulhasson, ahhoz napi szinten el kellen tudnunk viselni egymást. Ezt az árat pedig ma nem nagyon szereti megfizetni senki, ezért recseg-ropog ma minden emberi közösség. Ha egy közösségben nem azt találjuk, amit elvárunk, akkor vesszük a kalapunk és keresünk egy másikat. Így viszont nagyon nehezen tudjuk megélni azt a kapcsolódást, amikor a másikat nem a gyengeségei ellenére, hanem a gyengeségeiben tudjuk szeretni. Beszélgetés szerezetességről, családról, reguláról és civilizációs hanyatlásról Baán Izsák bencés szerzetessel, a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor perjelével.

Miért nehéz megértenünk egymást?

A felnőtt létet mostanában elkezdő Z-generációról nagyon sokat lehet olvasni, hallani, hogy mennyire más elvárással érkeznek meg a munka, a felelősség vagy a család világába, mint a szüleik vagy nagyszüleik generációja. A Z generációs fiatalok legfontosabb elvárása munkahellyel, párkapcsolattal, barátsággal vagy bármi mással kapcsolatban az, hogy jól érezzék magukat benne, és hogy önazonosak lehessenek. De vajon mit tudnak kezdeni egy olyan vallással, amelynek központi tanítása az önmegtagadásra, a kereszt felvételére, a másokért vállalt szolgálatra épül?

Vendég: Keresztes Ilona és Tímár Dorottya, a Uspace közösségi tér online és offline vezetői

Egy baba elvesztése mindig nagy fájdalom egy szülőnek, akkor is ha tevőlegesen részt vett benne, és akkor is ha nem. A gyász azonban nem mindig közvetlenül a veszteség után jelentkezik, van hogy évek, vagy csak évtizedek múlva. Ma a méhen belül meghalt kisbabáktól való elbúcsúzásra és az elgyászolásukra még szimbolikus lehetőség se nagyon van. Pedig nagyon sok szülőnek jelenthetne ez vigaszt. Számukra született egy lelkigyakorlat és a Babasirató.

Jól tudjuk, hogy az istenképünket alapvetően befolyásolja az apaképünk, hogy milyen (volt) a kapcsolatunk a saját édesapánkkal. A közelgő Apák napja kapcsán ebben a beszélgetésben arról lesz szó, hogy miként tudnak az apák jobban kapcsolódni a gyermekeikhez, hogy aztán ők majd jobban kapcsolódhassanak a Mennyei Atyához. Beszélgetőtársunk Süveges Gergő újságíró, az Apakulcs című könyv szerzője, akinek a gondolatai arról szólnak, hogy miként lesz a mindennapi jelenlétből valódi, bizalmi kapcsolat. A beszélgetés gyakorlati kapaszkodókat is ad azoknak az apáknak, akik szeretnének tudatosabban jelen lenni a gyerekük életében.

Hogyan lehet gyógyulni, ha az ember a lelke mélyén azt érzi, hogy Isten nem szereti, hiszen nem szeretheti őt? Az embert, aki így érez, azt nem csak önmagának, hanem másnak is nehéz elfogadnia. Azt kell tudatosítani magunkban, hogy szentek vagyunk, és nem azért mert úgy élünk, hanem mert a Mennyei Atya lelke van bennünk. Ha elfogadom, hogy szent vagyok, azzal nem magamat, hanem az Istent dicsőítem meg. Ha viszont leértékelem magam, azzal az Istent is leértékelem. Ebben az epizódban folytatódik a beszélgetés Szabó József atyával a szamáriai asszony Jézussal történő találkozásáról, Aki meggyógyítja őt.

1.rész
Hogyan lehet gyógyulni, ha az ember a lelke mélyén azt érzi, hogy Isten nem szereti, hiszen nem szeretheti őt? Az embert, aki így érez, azt nem csak önmagának, hanem másnak is nehéz elfogadnia. Azt kell tudatosítani magunkban, hogy szentek vagyunk, és nem azért mert úgy élünk, hanem mert a Mennyei Atya lelke van bennünk. Ha elfogadom, hogy szent vagyok, azzal nem magamat, hanem az Istent dicsőítem meg. Ha viszont leértékelem magam, azzal az Istent is leértékelem. Ebben az epizódban Szabó József atyával beszélgetünk a szamáriai asszony Jézussal történő találkozásáról, Aki meggyógyítja őt.

Júniusban gyógyító lelkigyakorlatra hívják az érdeklődőket a kisnővérek és Szabó József atya, mely során lehetőséget kaphatunk Isten gyógyító szeretetének mélyebb megtapasztalására a liturgiában, az eucharisztiában, az igében, a csendben, a személyes és közös imában, a hívő közösségben.